Rólam
Sokáig kerestem a választ a kérdésre, hogy miért születtem én erre a Földre, hogy vajon mi az én életemnek a célja, a feladatom. Aztán egyre érdekesebb dolgok jöttek az életembe, amik megváltoztatták a világnézetemet, és mutatták az irányt.

Mindenáron arra fókuszáltam, hogy gyógyítani akarok, ezért elmentem természetgyógyász tanfolyamra, majd Reikire.
Tanultam illóolaj-, aroma terápiát, szín- és kristályterápiát, mandalaterápiát, sok féle masszázst, női jóga oktatóképzést, jártam hastáncra, Lemangúriára.
Reikis utamon az első, a második és a mesteri behangolás után megkaptam a Reiki mester-tanárit is.
Egészségügyi szakmacsoporton belüli képzésben elvégeztem az ergoterapeuta iskolát, ahol ezzel az emeltszintű szakképesítéssel (technikusinak felel meg) rehabilitációs szakember lettem.
Kórházi munkám során elköteleződtem az obezitológia (elhízás betegség kezelése) felé és szakosodtam a pszichiátria terén.
Életem telisteli volt érdekes, különleges és változatos kanyarokkal, melyek csak még inkább elmélyítették az empatikus képességeimet. Hálás szívvel gondolok égi és földi mestereimre, akik egyengetik az utamat.
Eljutottam arra a lépcsőfokra, amikor megérett bennem a szilárd elhatározás, hogy azzal szeretnék foglalkozni, amire hivatott vagyok és boldogsággal tölt el, ez pedig teljes egészében megtalálható ezen a weblapon.
Remélem, hamarosan személyesen is megismerhetlek!
"Egyik sem vagyok.
Sem üllő, se kalapács.
- Talán: a csengés."
/FodorÁkos/
